Winter story

Üdvözlünk honlapunkon, mely a pöstyéni gyógyfürdőt fellendítő Winterekről szól. Bemutatjuk a családot, a várost és a fürdőt, Benyovszky Mánya Ágnes ifjúsági kisregényéből pedig megismerkedhetsz a fürdőalapító Winter Lajos érdekes életútjával is. Kellemes és tartalmas időtöltést!

A SIK csapata

A projektről

A kezdeményező SIK

A Sellyei Ifjúsági Klub (SIK) a Csemadok helyi alapszervezete mellett nagyon fontos szerepet játszott Vágsellye 1989-es rendszerváltozás utáni magyar kulturális életében. Az Alsó-Vág menti városban a második világháborút követően egyre csökkent a magyarok arányszáma, a 2011-es népszámlálás után az összlakosság 14 százaléka vallotta magát magyar nemzetiségűnek. A SIK elsősorban a magyar ifjúságot integrálta különféle rendezvényekkel. Székhelye a többi vágsellyei magyar szervezettel együtt a vágsellyei Feketeházy János Magyar Házban volt. Szellemi elődjének az 1966-ban alapított helyi Vörösmarty Klub tekinthető, amely számos ismert személyiséget láthatott vendégül (Ratkó József, Utassy József, László Gyula, Püspöki Nagy Péter, Czine Mihály és mások).

A projekt célja

A Sellyei Ifjúsági Klub (SIK) által indított projekt fő célja, hogy szélesebb körben ismertté tegye a világhírű pöstyéni fürdőt fellendítő Winter Lajos (1870–1968) életútját. A rendkívül sokoldalú, zsidó származású vállalkozó a helyi fürdőlétesítmények bérlőjeként nagyban hozzájárult Pöstyén várossá fejlődéséhez. Érdemeit a magyar és a szlovák helytörténeti és történelmi munkák, a fürdőélet, az idegenforgalom és a gazdaság történetével kapcsolatos monográfiák rendre felsorolják. A Winter család emlékét Tardoskedd község, Ipolyság és annak városi múzeuma, Pöstyén és a fürdővárosban működő Balneológiai Múzeum is méltóképpen őrzi. Ám mindeddig hiányzott egy olyan, elsősorban az ifjú magyar olvasóközönségnek szánt népszerűsítő munka, mint amilyen Benyovszky Mánya Ágnes Winter Lajosról szóló, Winter-vakáció – Nyári kaland Pöstyénben című kisregénye, amely a SIK gondozásában jelent meg 2021 őszén magyar nyelven, 2022 októberében pedig szlovák nyelvű fordításban is. A történet főhőse egy mai kamaszlány, aki pöstyéni tartózkodása idején fedezi fel a fürdő fejlesztőjének életútját (Winter Lajosét).

A projekt jellemzése

Az utóbbi években az Alexovics Gábor vezette Sellyei Ifjúsági klub (SIK) nemcsak Vágsellye, hanem a tágabb régió magyar vagy magyar vonatkozású értékeinek a feltárásával is foglalkozik. E törekvése részét képezi, hogy magyarul, a magyar nagyközönség számára is kellőképpen bemutassa a pöstyéni fürdőt alapító és működtető Winter család hagyatékát.

 

A korábban is elérhető információk összegzésén és magyar nyelvű, egy helyen történő bemutatásán túl értékteremtő munkát is kifejt, hiszen megjelentette Benyovszky Mánya Ágnes Winter Lajosról szóló nyelvű ifjúsági kisregényét magyar és szlovák nyelven, interjút készített a Winter-hagyatékot elsőként feltáró és rendszerező Kubičkáné Kucsera Klára művészettörténéssszel. A strukturált ismeretanyag alapján QR-kódos adattár is készült a Winter családról és Pöstyénről.

Pőstyén

Pöstyén (szlovákul Piešťany, németül Bad Püschtin) több mint 27 ezer lakosú fürdőváros Szlovákia nyugati részén, Nagyszombat megyében, a Vág folyó mentén. Járási székhely. Csehszlovákia megalakulásáig a történelmi Magyarország része, Nyitra vármegye Pöstyéni járásának székhelye volt. Régészeti feltárások leletei bizonyítják, hogy ezen a helyen, a Vág ivóvízforrásokhoz közeli, napsütötte hordalékkúpjain őskori mamutvadászok telepedtek le. Elképzelhető, hogy már ők is ismerték az enyhet adó hévforrásokat.

A fürdő

A rómaiakhoz hasonlóan a középkorban és az újkor kezdetén is mesterségesen kialakított gödrökben vettek fürdőt a gyógyulni vágyók. A gallyakkal vagy szalmával bélelt mélyedéseket még 1551-ben is használták, amit egy akkor kiadott útikönyvből tudunk. A 16. század második felében ezeket kezdetlegesebb fürdőházak váltották, ám azokat az errefelé is portyázgató török megsemmisítette.

A Winterek

A Winter utca 19-es szám alatt álló Zöldfa Szálló (Hotel/Pension Grüner Baum) a pöstyéni városközpont patinás épülete, amely egykor a Winter család otthonául szolgált. A fürdő fejlesztése szempontjából kedvezőtlenebb időszakban, 1903-ban jött létre két korábbi épület összevonásával. Az átalakítást Hegedűs Ármin és Böhm Henrik elképzelései szerint hajtották végre (1911–1912-ben az építészpáros tervei alapján emelték a fürdőszigeti Thermal Palace szállodát és az ahhoz kapcsolódó Irma fürdőt is).

Munkatársaink

Támogatóink

A könyv megjelenését a KULTMINOR – Kulturális Alap támogatta.
Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín.

Reginet s.r.o.

Együttműködő partner

Pozsonyi Kifli Polgári Társulás – Občianske združenie Bratislavské rožky

Winter Imre Balneológiai Múzeum – Balneologické múzeum Imricha Wintera
Külön köszönet: Sóky Bernadettnek
Kultúra Könyvesbolt

Michalská bašta 4
Nové Zámky
94001

Webshop >>

Diderot Könyvesbolt

Tržničné námestie 4810 (Trend épület)
P.O.Box 141
945 05 Komárno

Webshop >>

A Knihy – Molnár – Könyv hálózatában

Hlavná 918/2 (OD Univerzál)
924 01 Galanta

Dolná 524/1 (a (Tropicana cukrászda mellett) épület)
927 01 Šaľa

Hlavná 62 (a postával szemben)
931 01 Šamorín

Vámbéry Ármin tér 14/55
929 01 Dunajská Streda

Webshop >>

Madách könyvesbolt

ul. Jókaiho 25
945 01 Komárno

Webshop >>

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.