Winter story
Üdvözlünk honlapunkon, mely a pöstyéni gyógyfürdőt fellendítő Winterekről szól. Bemutatjuk a családot, a várost és a fürdőt, Benyovszky Mánya Ágnes ifjúsági kisregényéből pedig megismerkedhetsz a fürdőalapító Winter Lajos érdekes életútjával is. Kellemes és tartalmas időtöltést!
A SIK csapata
A projektről
A kezdeményező SIK
A projekt célja
A Sellyei Ifjúsági Klub (SIK) által indított projekt fő célja, hogy szélesebb körben ismertté tegye a világhírű pöstyéni fürdőt fellendítő Winter Lajos (1870–1968) életútját. A rendkívül sokoldalú, zsidó származású vállalkozó a helyi fürdőlétesítmények bérlőjeként nagyban hozzájárult Pöstyén várossá fejlődéséhez. Érdemeit a magyar és a szlovák helytörténeti és történelmi munkák, a fürdőélet, az idegenforgalom és a gazdaság történetével kapcsolatos monográfiák rendre felsorolják. A Winter család emlékét Tardoskedd község, Ipolyság és annak városi múzeuma, Pöstyén és a fürdővárosban működő Balneológiai Múzeum is méltóképpen őrzi. Ám mindeddig hiányzott egy olyan, elsősorban az ifjú magyar olvasóközönségnek szánt népszerűsítő munka, mint amilyen Benyovszky Mánya Ágnes Winter Lajosról szóló, Winter-vakáció – Nyári kaland Pöstyénben című kisregénye, amely a SIK gondozásában jelent meg 2021 őszén magyar nyelven, 2022 októberében pedig szlovák nyelvű fordításban is. A történet főhőse egy mai kamaszlány, aki pöstyéni tartózkodása idején fedezi fel a fürdő fejlesztőjének életútját (Winter Lajosét).
A projekt jellemzése
Az utóbbi években az Alexovics Gábor vezette Sellyei Ifjúsági klub (SIK) nemcsak Vágsellye, hanem a tágabb régió magyar vagy magyar vonatkozású értékeinek a feltárásával is foglalkozik. E törekvése részét képezi, hogy magyarul, a magyar nagyközönség számára is kellőképpen bemutassa a pöstyéni fürdőt alapító és működtető Winter család hagyatékát.
A korábban is elérhető információk összegzésén és magyar nyelvű, egy helyen történő bemutatásán túl értékteremtő munkát is kifejt, hiszen megjelentette Benyovszky Mánya Ágnes Winter Lajosról szóló nyelvű ifjúsági kisregényét magyar és szlovák nyelven, interjút készített a Winter-hagyatékot elsőként feltáró és rendszerező Kubičkáné Kucsera Klára művészettörténéssszel. A strukturált ismeretanyag alapján QR-kódos adattár is készült a Winter családról és Pöstyénről.
Pőstyén
Pöstyén (szlovákul Piešťany, németül Bad Püschtin) több mint 27 ezer lakosú fürdőváros Szlovákia nyugati részén, Nagyszombat megyében, a Vág folyó mentén. Járási székhely. Csehszlovákia megalakulásáig a történelmi Magyarország része, Nyitra vármegye Pöstyéni járásának székhelye volt. Régészeti feltárások leletei bizonyítják, hogy ezen a helyen, a Vág ivóvízforrásokhoz közeli, napsütötte hordalékkúpjain őskori mamutvadászok telepedtek le. Elképzelhető, hogy már ők is ismerték az enyhet adó hévforrásokat.
Classic car museum
Veterán járművek múzeuma tárlatvezetéssel és interaktív elemekkel. Fenntartója a pöstyéni Veteran Car Club.
Cím: Moravany nad Váhom, Na Výhone 338.
Kolonnád híd
Műemlék Vág-híd Pöstyénben; 1930 és 1933 közt, funkcionalista stílusban épült.
Az alsó részt egy Schwartz nevű svájci szakember tervezte, a felső rész pedig Emil Belluš építész tervei alapján készült.
A leghosszabb fedett híd Szlovákiában. Az üvegrészek díszítését Martin Benka képzőművész alkotta.
Winter Imre Balneológiai Múzeum
A Winter Imre Balneológiai Múzeumot (Balneologické múzeum Imricha Wintera) 1931-ben hozták létre.
A kezdetben helytörténeti intézmény 1996-ban a gyógyfürdőkre és azok történelmére szakosodott.
Gyűjteményéből három épületben kínál ízelítőt: a Fürdőudvarban (Kúpeľná dvorana), az Ivan Krasko Emlékszobában (Pamätná izba Ivana Krasku) és dr. Liska villájában (vila dr. Lisku).
Az intézmény fenntartója a Nagyszombati Önkormányzat Kerület (Nagyszombat megye önkormányzata).
Szent István király-plébániatemplom
Klasszicista stílusú műemlék épület, tervezője nem ismert.
A régebbi pöstyéni plébániatemplom helyén emelték 1831-ben.
A Szent István megdicsőülését bemutató főoltárkép Ziegler mester műve 1831-ből, a vitrázs üvegablakokat Janko Alexy képzőművész tervezte a második világháborút követően.
Hadtörténeti Múzeum – Vojenské historické múzeum
A szlovákiai Hadtörténeti Intézet (Vojenský historický ústav) által fenntartott múzeum pöstyéni részlege.
Cím: Žilinská cesta 6545, 921 01 Piešťany
A fürdő
A rómaiakhoz hasonlóan a középkorban és az újkor kezdetén is mesterségesen kialakított gödrökben vettek fürdőt a gyógyulni vágyók. A gallyakkal vagy szalmával bélelt mélyedéseket még 1551-ben is használták, amit egy akkor kiadott útikönyvből tudunk. A 16. század második felében ezeket kezdetlegesebb fürdőházak váltották, ám azokat az errefelé is portyázgató török megsemmisítette.
A Winterek
A Winter utca 19-es szám alatt álló Zöldfa Szálló (Hotel/Pension Grüner Baum) a pöstyéni városközpont patinás épülete, amely egykor a Winter család otthonául szolgált. A fürdő fejlesztése szempontjából kedvezőtlenebb időszakban, 1903-ban jött létre két korábbi épület összevonásával. Az átalakítást Hegedűs Ármin és Böhm Henrik elképzelései szerint hajtották végre (1911–1912-ben az építészpáros tervei alapján emelték a fürdőszigeti Thermal Palace szállodát és az ahhoz kapcsolódó Irma fürdőt is).
Munkatársaink
Benyovszky Mánya Ágnes
író, helytörténész és publicista, az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola pedagógusa
Alexovics Gábor
#vállalkozó #ötlet- és #projektgazda
Sztruhár György
#operatőr #dokumentumfilmes
Fehér Kriszta
#költő #író #fotós #projektmenedzser
Jitka Rožňová
#költő #műfordító #fordító
Sztruhár Izráel Diána
#újságíró #televíziós szerkesztő
#dokumentumfilmes
Korpás Árpád
#idegenvezető #helytörténész és #publicista #a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás alelnöke
Támogatóink
A könyv megjelenését a KULTMINOR – Kulturális Alap támogatta.
Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín.
Reginet s.r.o.
Együttműködő partner
Pozsonyi Kifli Polgári Társulás – Občianske združenie Bratislavské rožky